A poszt a 2020.02.02.-án 10:14-kor az Instagramra és Facebookra kitett bejegyzésemmel megegyező.

Először tegyünk rendet a fogalmak között. Azért is fontos, hogy tisztában legyetek ezzel, mert ha ez nincs meg, akkor benne van a pakliban, hogy félre fogjátok kezelni magatokat – itt már említem is meg, hogy a bőrünk nem játék, így legalább arra vegyétek kérlek a fáradtságot, hogy a közeletekben elmentek egy megbízható szakemberhez, aki segít a bőrtípusotok megállapításában. Ma már nagyon könnyen tudtok hozzájutni mindenhez, ám ez nem olyan, mint egy cipővásárlás. Mivel egyre nagyobb teret hódít a “smartskincare”, fontos, hogy ténylegesen tisztában legyetek azzal, mi mit jelent. /…Lehet, hogy kozmetikus kollégák körében nem leszek népszerű, de el kell fogadni, hogy a vendégeknek már nem csak arra van igénye, hogy drágább professzionális termékeket vásároljanak. Illetve ezáltal azokat is meg tudjuk szólítani, akik nem járnak szakemberhez és eddig nem foglalkoztak a bőrükkel…./
Hozzáteszem, ha valahol szakértőtől vásároltok, akkor azonnal látnia kell, hogy ez valóban milyen “szárazság”, csak ha magatok rendeltek, akkor tudjátok mi, mi fán terem. 
Mondjátok sokszor a tanácsadások alkalmával, hogy zsíros a bőrötök, de mégis száraz. Ha a bőrről beszélünk, akkor fontos tudni, hogy vannak alap bőrtípusok, _esetünkben_ fontos most a száraz VALAMINT a zsíros csoport, mely kettő teljesen ellentétes típus. Viszont mindkettővel MINDIG együttjár a (minimum) felszíni VÍZHIÁNY. 
A száraz bőrtípus zsírhiányos, 1-2 komedó (mitesszer) jellemzi. A zsíros bőrtípus, azaz szeborreás (lehet olajos vagy korpás), jelentése pedig zsíráradat. Vendégeim és a MACes vásárlóim nagy %-a a korpás szeborreás, felszíni vízhiányos bőrtípusba tartozik. De akkor miért száraz érzetű a bőröd? Mint említettem, a vízhiány MINDIG jelen van, ezért. A száraz bőrrel szemben itt nincs zsírhiány, pont, hogy zsíráradat van, hiány a vízből van (más hiányok mellett), emiatt teljesen más ápolást igényel. 
Miért van VÍZHIÁNY?
Igyekszem hétköznapi nyelven fogalmazni.
Bőrünk hidratáltságáért felelős annak víztartalma a bőr mélyebb rétegeiben, illetve a felszínen. A bőrfelszínen van egy védőréteg, egy hidrolipid film (hidro-vizes fázis, lipid-zsíros fázis: na kezd már összeállni a dolog? ☺️), mely egyik! legfontosabb feladata, megvédeni a hámréteget (bőrünk legfelső rétegét) a kiszáradástól ➡️ha ez valamiért megsérül, akkor a vízveszteség is nagyobb lesz. Ez a hidrolipid réteg nagyon sok dologból tevődik össze, akit részletesebben érdekel, várjon a következő bejegyzésre. Miért tud megsérülni?
– nem megfelelő kozmetikumok használata,
– nem megfelelő étkezés, 
– külső környezeti hatások,
– belső hatások(pl: betegség) miatt. Oh csak ennyi, ugye? 😃Akkor máris érthető mi ő, olyasmi mint manapság a stressz, minden rá van fogva. 🤓 De! A felszín alatti rétegekben is fontos, hogy megfelelő mennyiségű víz legyen. 
Ezek mellett a vízhiánynál hiányoznak a vizet megkötő és ott tartó anyagok is, tehát erre is figyelni kell, hogy megfelelő hatóanyagokkal ezen funkciókat is támogassuk.
A vízhiánynál IS sarkalatos pont a tökéletes és megfelelő letisztítás, az elhalt hámsejtek folyamatos eltávolítása, mellyel javul a bőrünk oxigén- és hatóanyag felvétele.
Természetesen ennél sokkal több játszódik a háttérben és a felszínen is, de úgy gondolom, hogy ez elegendő információ ahhoz, hogy kicsit jobban kiigazodjatok a fogalmak útvesztőjében. 
Említettem a hidrolipid réteget, ami igazából bőrünk védőhálója. Igaz manapság már nagyobb divat az anti-aginggel foglalkozni, de amíg ez nincs rendben, nincs egyensúlyban, addig a megoldás sem fog megszületni az általunk áhított tökéletes bőrre. Innen indul minden, összpontosítsunk tehát erre is! Következő posztokban, kifejtem nektek részletesen mi is ő pontosan és hogyan tudjuk őt helyreállítani, ápolni. #smartskincare #tudatosbőrápolás #arcápolás #bánjokosanabőröddel #kozmetikus #kozmetika #szegedikozmetikus #beszéljünkróla

Jelentkezz be Tanácsadásra, hogy neked is legyen profi rutinod.